Elmúltak azok az idők, amikor muszáj volt kozmetikushoz járnunk azért, hogy professzionális szépségápolási kezeléseket kaphassunk! Ugyan igaz, hogy szépségszalonba járni csodálatos érzés, hiszen ki ne vágyna arra, hogy pihenhessen egy luxus arcmaszk alatt vagy relaxálhasson egy finom masszázs közben!?
Na de mi van olyankor, ha közbe szól a munka vagy rohanni kell a gyerekekért, a bőrünk viszont sóhajtozik azért, hogy foglalkozzanak vele? Ezekben az esetekben marad az otthoni bőrápolás, ami a jobbnál jobb termékeknek köszönhetően, olyan minőségű lehet, amilyennek mi megálmodjuk!
Szalonunkban szeretettel várjuk bőrápolási tanácsadásra azokat a kedves Vendégeinket is, akik szeretnék kényeztetve érezni magukat otthon is. Közösen meghatározzuk, hogy milyen bőrtípusod van és azt is, hogy mely termékek szükségesek a leginkább ahhoz, hogy ragyoghass.
Bőrünk megfelelő ápolására gondosan ügyelnünk kell minden évszakban – sokszor felkészülve a következő évszak viszontagságaira. A forró nyári napokon a káros napsugarak kiszűrése mellett a vízvesztés ellen küzdünk. Ha pedig ősszel elkezdjük bőrünket a hideg téli napokra felkészíteni – sokkal jobban fogja tolerálni a tél okozta kellemetlenségeket.
Az ajkaink ápolása talán a hidegebb időszakban válik a leginkább aktuálissá. A csípős hideg, a hűvös szél könnyedén kiszáríthatja őket, ezáltal kicserepesedhet, berepedezhet. Érdemes ebben az időszakban, kifejezetten ezen problémákra specializálódott termékeket használni. Heti rendszerességgel alkalmazhatunk ajakradírt is, amivel eltávolíthatjuk az elhalt hámsejteket, ezzel segítve a bőr megújulását.
+tipp: Keverj össze 1 evőkanál cukrot, 1 evőkanál mézzel, majd adj hozzá annyi lime levet, hogy radír állagot kapj. Vegyél fel egy kisebb mennyiséget az ujjadra és finom mozdulatokkal, körkörösen dörzsöld át vele az ajkaidat. A kapott anyag több alkalomra is elég és hűtőben eláll. Ennek a radírnak az alapját a cukor adja, a méz antibakteriális hatású és mindemellett hidratál, a lime pedig enyhe hámlasztó és fertőtlenítő hatással bír, illetve a magas C-vitamin tartalma sem elhanyagolható.
A hőmérséklet csökkenését kezeink is hamar érzékelik és könnyedén kiszáradhatnak. Érzékenyebb egyéneknek akár a kézmosás és a különböző fertőtlenítő szerek is kézszárazságot okozhatnak – éppen emiatt, kiemelten fontos, hogy gondoskodjunk kezeink épségéről.
+tipp: Az egyik kedvenc termékünk, amely nem csak regenerálja, de óvja is kezünket a külső környezeti ártalmaktól a Vagheggi Equilibrium növényi kézkréme. Ez a készítmény gazdagon tartalmaz citrom esszencia olajat, gabonacsíra olajat, illetve keserű narancs levél kivonatot. Érdemes kipróbálni!
Az őszi, téli időszakban foglalkoznunk kell a megfelelő testápolással is. Talán a legnagyobb kihívást a lábszáraink jelentik, hiszen itt kevés a védő zsírunk. Ezen a területen is ajánlott a megfelelő bőrradírozás – akár peelinggel, akár luffa szivaccsal. Maga a radírozás vérbőséget okoz, ez külön jó érzés lehet a hidegebb napokon.
+tipp: Radírozás után, használjunk mindenképpen testápolót! A Vagheggi egy forradalmian új, szérum hatású testhabot álmodott meg és hozott is létre, amely már elérhető! Ezek a készítmények hidratálnak, táplálnak és nyugtató hatással vannak, minden bőrtípus számára. Használat után azonnali puhaságot tapasztalhatunk, mindezt ragacsos érzés nélkül. A kollekcióban három termék található és kedvünkre választhatunk a Miss Hydra, Miss Calm és a Miss Energy közül. Egy biztos … kár lenne ezeket a termékeket kizárólag a lábainkon használni! Kényeztessük, akár egész testünket velük!